26
24
22
…további nyomok lapulnak, amelyek a korábbi életről szólnak!
A házikókban valószíűleg a csónakokat tartották a téli időszakban. Amint jobb lett az idő tengerre szálltak. Ehhez először a sziklákon kellett áthúzniuk azokat, ami nem lehetett kis munka. Ebben segítettek ezek a kövekhez erősített deszkák, ami egy igazi utat alkothatott.
Ennyi maradt belőle – de ez még sokáig itt lesz.
19
14
Az egyszerű téma akár már órák után a teljesség érzetét tudja adni: teljesen abban a hitben tudunk lenni, hogy megörökítettük.
Mi van ha sok témám van? Ez az érzés többet nem fog előjönni. Persze van előnye is, a változatosság jól helyettesíti a kreativitást.
Szóval semmi sincs ingyen.
Norvégiában 5 perc séta elég volt, hogy a táj teljesen megváltozzon. Így csukott szemmel is érdekes és változatos képeket lehetett készíteni.De sosem fogom megtudni milyen lehetőségek rejlenek egyes sziklákban…
10
Megtalálod a témát. Elkezded fotózni. Aztán befejezed. De pontosan mikor is?
Ha kifogytál az ötletekből? Ha kifutottál az időből? He elfogyott a film vagy a memóriakártya?
Akkor kell abbahagynunk a téma fotózását, ha kidolgoztuk azt. Azaz ha megörökítetted azt, amit meg kellett.
Apró problémát jelent, hogy nem valószínű, hogy valaha is visszajelzést kapsz erről!
Tehát lövöldöztem, míg ki nem futottunk az időből…
07
Ami neked természetes az számomra különleges – és persze fordítva is.
Ha ezt a bejegyzést olvasod, valószínűleg érted milyen egy olyan helyen lakni, nincs a közelben tengerpart. Számunkra mindig is különleges lesz – legyen akármilyen vihar vagy napsütés.
Stavanger környékén épp elég tengerpart található. Bár az is sok időt vett igénybe mire elértünk odáig – annyi téma akasztott meg minket útközben!
05
Itt ülök a gép előtt több mint 2000 friss képpel a különböző utazásokról. Hol is kezdjem? Kicsit tanácstalan vagyok.
Végül egy olyan kis sorozatot választottam, ahol hasonló problémával szembesültem a fotózás során. Bár nagyon szeretem a természetet, ritkán jutok ki a szabadba. Idén ez pont összekötődött az első igazi tavaszi nappal. És mindez Norvégiában történt, Stavanger közelében. Túl sok volt mindez :)
Mindent le akartam fotózni. Szerencsére gyorsan találtam egy kis érdekes patakot, amely segítette összeszedni gondolataimat!
