Highland swing

Highland swing bulik

A Carnisdale kastély elegáns környezete remekül passzolt az esti bulikhoz.Az is tetszett, hogy nem volt zsúfolt a parketta.
Mint a legtöbb kisebb tábor esetén, ez sem volt túlságosan megterhelő a tanároknak – így hajnalig velünk tudtak maradni és táncolni!

Everyday at Scotland|Hétköznapok Skóciában

Az órák és bulik szünetére is remek programmal készültek a szervezők, melyek segítségével egy kicsit tanultunk is a helyi szokásokról. Egyrészt tanultunkpár skót táncot, másrészt részt vehettünk egy mini Felföldi játékon. Bár nem voltak túl komolyak a feladatok, azok eredeti skót játékokon alapultak. És hogy mennyire élveztük? A képek elárulják!

Highland swing órák

A mostani sorozatban órai képeket láthatsz: akrobatika (aerials) Paul és Christy vezetésével, Big Apple Ryan-nel, és Lindy Skye és Frida közreműködésével. Meg persze pár szép kastélybelsőt. És még egy skótszoknyát is :)

Megszállottság

Bizonyára hiányoltad már a táncos képeket – vagy mégsem :) Egyeseknek persze sosem lehet elég. Egy ideje nem töltöttem fel új képeket a témához kapcsolódóan, azonban most készült egy pár új Skóciában. A Highland swing tánctábor hivatalos fotósa voltam. A tábort Christy Guest és Paul Rankin szervezte a Carnisdale kastélyba.
Felmerülhet benned a kérdés, hogy normálisak vagyunk? Ott vagyunk Skóciában, ahol minden kis szöglet remek túrázáshoz. Ahol minden dombon egy kastély áll – konkrétan egy kastélyban szállsz meg. Ahol minden faluban egy whiskey lepárló van. És mindezekről megfeledkezve ‘csak’ táncolunk? Így van, ahogy ez a két kép is mutatja! És teljesen jól vagyunk :)