Dixie kocsma

Vegyes képek

Az utolsó sorozat a koncertről.
Még nem is írtam a főszervezőről a Benkó Dixieland Band-ről. Honlapjukról: “Az 1957-ben alakult Benkkó Dixieland Band a világon az egyik legjobb, Magyarországon a legnépszerűbb jazz együttes. Már első lemezük aranylemez lett. Hazai fesztiválok és versenyek sorát nyerték, számos kitüntetést mondhatnak magukénak. Koncertjeiken tízezres hallgatóság előtt olyan világsztárokkal dolgoztak már együtt, mint pl. az amerikai Milt Jackson, Freddie Hubbard, Al Grey, Buddy Tate, Joe Newman, Buddy Wachter, Henry Questa, Joe Muranyi, Eddy Davis, Cynthia Sayer, Harry Sweet Edison, Albert Nicholas, Wild Bill Davison, vagy az európai Chris Barber, Kenny Ball, Huub Janssen, Acker Bilk – és még sokan mások.

Nemzetközi karrierjüket a 60-as években kezdték a szomszédos országokban. Turnéztak az NDK-ban, Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban. A 70-es években indultak el nyugatra. 1971-ben megnyerik a Montreuxi Jazzfesztivált, 1972-ben San Sebastian-ban a Közönség Nagydíját kapják. 1976-ban a londoni Music Week „Stars of the Years” kitüntetettjei Angliában. Amerikai sikersorozatuk a 80-as években indul. 1982-ben a kaliforniai Sacramentói Jazzfesztivál Nagydíját nyerik, majd ugyanabban az évben kitünteti a Benkó Dixieland Band -et a Kaliforniai Parlament. 1983-ban az „Év Zenekara” – „International Jazz Band of the Year” Kaliforniában, és kitüntetik őket Jerry Brown, majd az őt követő George Dukmenjian kaliforniai kormányzók. 1987-ben maga az Amerikai Egyesült államok elnöke, Ronald Reagan részesíti őket kitüntető elismerésben, az amerikai nép nevében megköszönve , hogy az amerikai jazzt a legmagasabb szinten képviselik a világban. 1998-ban Benkó Sándor művészeti munkásságát a nemzetközi szakma által adományozott EURÓPA INTER LYRA díjjal jutalmazták. A BENKÓ DIXIELAND BAND 2001-ben HUNGAROTON életmű díjat kapott, több lemezük aranylemez lett. A „The Hemingway Group” Benkóékat a „Wall of Fame” tagjai közé választotta 2002-ben. 2007-ben az Amerikai Egyesült Államok elnöke, George W. Bush kitüntető elismerését kapják”.
Büszkék lehetünk rájuk!

Lights|Fények

Nincs rockkoncert fényeffektek nélkül. Hangulatot teremtenek a közönségnek … a fotósnak pedig kihívást :)
Bár egy jól exponált fotó elkészítése nehezebb, cserébe az eredmény is érdekesebb lehet. Mit gondoltok?

Faces|Arcok

A zene – mint minden más művészet – arról szól, hogy megosztom ami bennem van, legyen az ötlet, érzés, hangulat. A zenész a zenéjén kívűl testét használhatja még – legalábbis koncerten. A hangszeredet nézve nem az igazi a megosztás (legalábbis egyes műfajokban).
Az alábbi képek remélem ízelítőt adnak nemcsak a zenészekből, hanem rajtuk keresztül a zenéjükből is!

Scandinavian Rhythm Boys


A dixie egy igencsak régi műfaj, a 1920-as években már létezett és virágzott. Ugyanakkor nekem is bejön.
Így igencsak örömmel vettem a tömeget a koncerten, jó volt látni, hogy sokan mások is élvezik!
És a zenészek között is népszerű a stílus. A fellépő 5 zenekar közül a Scandinavian Rhythm Boys tagjai láthatók a mai sorozaton, akik már sose fogják megunni a Dixie-t!

Dixie kocsma



Most egy régebbi témához nyúlok vissza!
Még májusban fotóztam “A világ legnagyobb dixie kocsmája” koncertet. Legnagyobb? Több mint 5000 ember volt ott!
Ezen a képen az este során fellépő Miskolc Dixieland Band egyik tagja látható.