Csendélet

Virágoslány – részletek

Hogyan választasz témát, amikor több mint száz szál virág vesz téged körül?
Elsősorban egy tucatnyi csokorról terveztünk képeket készíteni. Két csokor közötti szünetben persze kerestük az érdekes részleteket – amelyekből jóval több akadt, mint időnk…

Virágoslány

Idén engem is elkapott Valentin nap!
Ki sem látszódtam a virágok közül egy napig. A Virágoslánynak fotóztam csokrokat. És lestem, hogyan is kell csokrokat kötni.

Előre tekintve

A mai melegebb idő a blogra is visszahozza a napsütést.
Ez a kép – amelyet tavaly márciusban készítettem – számomra a múló tél, a közeledő tavaszt juttatja eszembe. Örültem, amikor rátaláltam.

Ünnepi finomságok

Hogyan lehet megállni, hogy a fotózás közben ne fogyaszd el a témát?
Nos, közvetlenül az ünnepek után kicsit könnyebb, mert még tele vagy a karácsonyi finomságokkal.
És a jól végzett munka után rögtön jön az édes elismerés!

Mást keresve

Mindig valami újat keresünk.
És ha mégis egy ismerős helyen kötünk ki, akkor próbáljuk valahogy másképp elkapni a pillanatot – nem akarunk egy újabb szokásos Eiffel torony képet gyártani
Idén hatodszorra voltam Herrang-ben, ahol vagy százan készítenek képeket a nagy táncos eseményről. Így most mutatnák pár képet a kis csendes településről.

A világosság és sötétség határán

Nem volt még sötét, de már világos sem.
Nem könnyű leírni. Mert már kevés részlet látszik, de még pontosan látod a körvonalakat. Már meresztened kell a szemed, de talán még nem kapcsolnál villanyt.
Na ez egy tökéletes időpont fotózásra!

Gyakorlás


Ha nincsen téma, készítünk egyet.
A legtöbb foglalkozás rendszeres gyakorlást ígényel, hogy a döntő pillanatban a legjobb formádat mutasd. Persze ez a gyakorlás sokszor unalmas, fárasztó, esetleg fájdalmas – szerencsére ez nem igaz a fotózásra.
Egyik nap reggeli alatt már vágytam fotózni. Körbenéztem és pár szelet citromot néztem ki. Egy papírlap jelentette a stúdiót. Pár fogpiszka és drót a kompozícióhoz. És egy kis utómunka ezek eltávolításához.

Leaving the park

Itt a vége a london park sorozatnak.
London sosem áll meg, mégis könnyen találsz egy kis megnyugvást a parkjaiban – ezt szeretném veled megosztani ebben a sorozatban.

A tavasz első jelei

Itt a tavasz, irány a szabad és fotózzunk virágokat!
Ez is megtörtént. Azonban ezek a virágok a stúdiómban kerültek lencsevégre. Volt itthon pár csokor, miért ne. Miután több napig díszítették a lakást, további pár kellemes órát adtak nekünk a fotózás során. Nem fogjuk őket elfelejteni.

Találd meg az üzenetet

Ismerős a tyúk-tojás probléma? Néha hasonló helyzet áll elő a fotóval és témával.
Amikor nézem a kész képeket, időnként nehezen tudom eldönteni, hogy mi volt előbb: az üzenet vagy a kép. Merthogy a képeknek lehet üzenete.
Időnként egy meglévő üzenethez keresünk témát. Vagy pedig egy kész képhez keresünk üzenetet.
Mindkét esetben kiemelhetjük az üzenetet a kép utólagos feldolgozásakor. Ami igazán szép ebben a szakmában, hogy amikor az üzenethez keresünk témát, akkor a kattintás pillanatában már látjuk a szerkesztett képet – lelki szemeinkkel :)
Tehát sorrendet nem tudok mondani, de itt vannak a képek és az üzenetek!