11
![]()
Tehát ott voltam a tehetségkutató versenyen a testvérem zenekarát fotózni. Voltak más zenekarok is, akikről nem tudtam semmit, de volt egy dolog ami megtetszett, így maradtam fotózni.
Nincs rockzene fejrázás nélkül. Azon kívűl, hogy jól néz ki, az is jó benne, hogy megállás nélkül ismétlik, így előbb-utóbb el tudod kapni a pillanatot.
Mikor hazaértem és megnéztem a képeket, gyönyörű színeket láttam. Rögtön Andy Warhol képe ugrott be, ahol Marilyn Monroe portréjának “esett neki”. Én 4 különböző képet használtam, amelyeknek a színét nem változtattam, így jöttek ki a gépből!
05
Testvérem hobbija a zenélés. Saját zenekarában, az Álomcsapdában játszik. A jelenleg futó Emergenza tehetségkutató verseny elődöntőjén vettek részt az elmúlt hétvégén, ahol én is megjelentem.
Ők játszottak – álmaikat osztották meg velünk. Én fotóztam – álmaikat örökítettem meg nekik.
Jól játszottak – tovább is jutottak a döntőbe, így lesznek további képek is!
17
Anglia első számú jive és swing zenekara.
Ha első akarsz lenni, akkor nagyon jól kell csinálnod! Nem elég a hangszered mesterének lenned. Nem elég remek dalokat játszani. Nem elég tehetségesnek lenni.
Mert jó előadónak is kell lenned! A közönségedet energizálni, szórakoztatni, inspirálni kell – ez az a pont, amiről a legtöbb jazz bandának fogalma sincs, hogyan kell csinálni.
És mi a helyzet a Jive Aces-zel? Viccelsz? Nézd meg a képeket és irány egy koncertjük!
03
Pár hét utazás után mégsem térek haza üres kézzel :) Mégis mielőtt megmutatnám mit találtam jöjjenek képek egy sürgős munkáról.
Ugyanúgy mint tavaly, részt vettem a Benkó Dixie kocsma koncerten. A helyszín változatlan és sok fellépő is megegyezett a tavalyival. Mégis érdekes volt a rendezvény fotózása mert mások voltak a fények! Most semleges fények voltak, míg tavaly erősen színezett reflektorokat használtak. Érdekes volt még, hogy emlékeztem melyik zenész hogyan mosolyog, mit csinál, és ez segítette a pillanatok megörökítését!
És ezek után jönnek majd a képek az utazásról!
31
Az utolsó sorozat a koncertről.
Még nem is írtam a főszervezőről a Benkó Dixieland Band-ről. Honlapjukról: “Az 1957-ben alakult Benkkó Dixieland Band a világon az egyik legjobb, Magyarországon a legnépszerűbb jazz együttes. Már első lemezük aranylemez lett. Hazai fesztiválok és versenyek sorát nyerték, számos kitüntetést mondhatnak magukénak. Koncertjeiken tízezres hallgatóság előtt olyan világsztárokkal dolgoztak már együtt, mint pl. az amerikai Milt Jackson, Freddie Hubbard, Al Grey, Buddy Tate, Joe Newman, Buddy Wachter, Henry Questa, Joe Muranyi, Eddy Davis, Cynthia Sayer, Harry Sweet Edison, Albert Nicholas, Wild Bill Davison, vagy az európai Chris Barber, Kenny Ball, Huub Janssen, Acker Bilk – és még sokan mások.
Nemzetközi karrierjüket a 60-as években kezdték a szomszédos országokban. Turnéztak az NDK-ban, Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban. A 70-es években indultak el nyugatra. 1971-ben megnyerik a Montreuxi Jazzfesztivált, 1972-ben San Sebastian-ban a Közönség Nagydíját kapják. 1976-ban a londoni Music Week „Stars of the Years” kitüntetettjei Angliában. Amerikai sikersorozatuk a 80-as években indul. 1982-ben a kaliforniai Sacramentói Jazzfesztivál Nagydíját nyerik, majd ugyanabban az évben kitünteti a Benkó Dixieland Band -et a Kaliforniai Parlament. 1983-ban az „Év Zenekara” – „International Jazz Band of the Year” Kaliforniában, és kitüntetik őket Jerry Brown, majd az őt követő George Dukmenjian kaliforniai kormányzók. 1987-ben maga az Amerikai Egyesült államok elnöke, Ronald Reagan részesíti őket kitüntető elismerésben, az amerikai nép nevében megköszönve , hogy az amerikai jazzt a legmagasabb szinten képviselik a világban. 1998-ban Benkó Sándor művészeti munkásságát a nemzetközi szakma által adományozott EURÓPA INTER LYRA díjjal jutalmazták. A BENKÓ DIXIELAND BAND 2001-ben HUNGAROTON életmű díjat kapott, több lemezük aranylemez lett. A „The Hemingway Group” Benkóékat a „Wall of Fame” tagjai közé választotta 2002-ben. 2007-ben az Amerikai Egyesült Államok elnöke, George W. Bush kitüntető elismerését kapják”.
Büszkék lehetünk rájuk!
30
29
A zene – mint minden más művészet – arról szól, hogy megosztom ami bennem van, legyen az ötlet, érzés, hangulat. A zenész a zenéjén kívűl testét használhatja még – legalábbis koncerten. A hangszeredet nézve nem az igazi a megosztás (legalábbis egyes műfajokban).
Az alábbi képek remélem ízelítőt adnak nemcsak a zenészekből, hanem rajtuk keresztül a zenéjükből is!
28
A dixie egy igencsak régi műfaj, a 1920-as években már létezett és virágzott. Ugyanakkor nekem is bejön.
Így igencsak örömmel vettem a tömeget a koncerten, jó volt látni, hogy sokan mások is élvezik!
És a zenészek között is népszerű a stílus. A fellépő 5 zenekar közül a Scandinavian Rhythm Boys tagjai láthatók a mai sorozaton, akik már sose fogják megunni a Dixie-t!
