14
12
03
Van pár olyan különleges helyszín, amelyek álmaid fotóhelyszíne, mint a MÜPA.
A Művészetek Palotája egész Európában ismert és elismrt művészeti központ – többek között az épület és annak akusztikája miatt.
Különleges élmény lehet itt fellépni.
Idén kétszer is eljutottam ide fotózni. De a koncertképek előtt pár kép a hangversenyteremről.
30
Tavaly már fotóztam ezt az eseményt, de még volt egy kis tartozásom.
Egy évvel ezelőtt ott voltam a próbákon, viszont nem tudtam ott lenni a “villámcsődületen”, amikor a forgalmas közterüteken ámulatba ejtették az arra járókat.
Idén már ott voltam az egyik helyszínen (3 helyszínen adták elő). Évről évre javulok :)
09
Itt az “átlagos nap” második része.
Írtam, hogy nehezemre esett hétköznapi képeket készítenem. Itt már nem bírtam magammal és kerestem valami mást. Ez a zsákolás lett, ahol egy egyedi szemszöget kerestem. Pár próba után meglett a keresett kifejezés is.
Jó volt látni, hogy a játékosok is annyira élvezték a fotózást, mint én.
24
16
Ezek az apró cseppek nagy boldogságot okoztak nekem – és remélem most neked is!
Londonban töltöttem az egyik hétvégét. Egy nappal előbb utaztam, így egy törölt járat, elhagyott csomag sem akadályoz a hétvégi esemény fotózásában. Szerencsére nem történt semmi, így volt egy szabad napom.
Am remek alkalom egy londoni park meglátogatására. Ha jól emlékszem a Hyde parkban voltam, ami óriási. Ennek megfelelően egy apróságot szúrtam ki magamnak. Egy csapot egy rosszul illesztett locsolócsővel. A nap sütött, vízcseppek szálltak mindenfele, a fényképezőgépek kattogott. Tökélete délután!
17
A hó képe tökéletesen szemlélteti a hideget. De tudunk ezen változtatni?
Folytatni szerettem volna a fagyos városról készült sorozatot, azonban az időjárás másképp gondolta. 24 óra sem telt el, és a jégzajlást követően hétágra sütött a nap. Így a képek hangulata is megváltozott egy kicsit, sokkal inkább kellemes meleg jut róluk eszünkbe.
15
Elértünk a tél és a tavasz közötti hátrvonalhoz. Néha havazik, néha süt a nap. De már nem kell sok, hogy a jó idő győzzön.
Így a mostani téli képeket sokáig nem követik újabbak. Idén nagyon hideg volt, így volt egy kisebb jégzajlás is a Dunán. Elég ritka manapság, így nem hagyhattam ki.
A jégtáblák a Dunával együtt mozogtak, kivéve azokat, amelyek a parthoz közel kerültek – ezek beleakadtak a hídak lábazatába.
A képeket hosszú expozícióval készítettem. Ez akár 10-30 másodpercet is jelenthet. Így minden ami mozog, az elmosódik. Így válik egyértelművé a határvonal a mozgó és az álló között.
